Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a Nemzeti Földalapnak kell nyilvánosságra hoznia a nyertes pályázatokat, a pályázat elbírálásától számított öt napon belül.
A Nemzeti Földalapba (NFA) tartozó földek hasznosítására kiírt pályázatok nyertesei által beadott pályázatokat nyilvánosságra kell hozni a jövőben – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. Ez a kötelezettség az NFA-t terheli, a rendelet a pályázat elbírálásától számítva öt munkanapot ad a szervezetnek, hogy a nyertes dokumentációt – a saját honlapján – közzétegye. A nyertes személyi adatai mellett az ellenszolgáltatásnak is szerepelnie kell a honlapon, ellenben a törvény által védett információkat felismerhetetlenné kell tenni a pályázati anyagokban.
Eddig a pályázatokból bontáskor a jelen lévő közjegyző is kapott – megőrzésre – egy példányt. Ezeket most vissza kell küldeni az NFA-nak, amely megsemmisíti a fölös példányokat.
Az NFA a jövőben nem őrzi a vesztes pályázók anyagait, hanem visszaküldi. Mindössze a nyertes pályázatokat kell megőriznie 5 évig. Az új szabályokat szombattól kell alkalmazni.